A témámnak magának semmi köze sem a politákához, sem a gazdasághoz, sem az ország jelenlegi helyzetéhez, de mégis ezekhez kapcsolódik.

SZERINTEM a politikai párbeszédnek, a különböző felszólalásoknak  - akár az országgyűlésben, akár máshol - a politikusok, szóvivők és politikával foglalkozó szakemberek nyilatkozatainak, interjúinak - újságban, TV-ben vagy bárhol - kellene, hogy legyen egy etikája, kötelezőnek elfogadott beszédstílus, ami egy bizonyos elfogadható keretek közé szorítkozik, igazodik bizonyos illemszabályokhoz és nélkülöz minden sértő megnyilvánulást.

Elég sok híradót, elemző, beszélgető háttérműsort, olykor egyenes közvetítést nézünk, hallgatunk hazánk jelentős eseményeiről. Mindig megüti a fülemet, hogy milyen hangnemben beszélnek egymással vagy egymásról a politikai, gazdasági élet szereplői.

A laikus azt feltételezi, hogy a választók által a különböző állami tisztségekbe,  országgyűlési képviselőknek, polgármestereknek megválasztott emberek nem hat elemit végzett, iskolázatlan bunkók, hanem azért valamennyien iskolázott emberek és az emberek közötti egymás mellett élés minimális szabályaival tisztában vannak. Mégis sokszor úgy tűnik, hogy pusztán azért, mert a másik fél a másik politikai csoportulás padsorában ül, azért már nem ugyanolyan ember, hanem csak pusztán ellenség. Hihetetlen mértékben folyik a nagy nyilvánosság előtt a közönséges mocskolódás, csúfolódás, gúnyolódás, egymás torkának ugrás. Sokszor sajnálom az országgyűlésben Szili Katalint, amikor teljesen hiába kéri a kedves képviselőtársaktól a nyugalmat és a tisztességes párbeszédet.

A titulus: hivatalos helyen, nyilvánosság előtt - akár a médiában, akár felszólalásban beszédben - nem illik a neves személyiségeket így megnevezni: Gyurcsány, Orbán, Sólyom, mindegyikőjüknek van teljes neve és hivatalos titulusa. pl. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vagy ha úgy tetszik miniszterelnök úr azt mondta..., de ha a titulus nem is, a keresztnév kötelező.

A nyilvános beszéd: vannak szavak, megfogalmazások, amik személyes sértésnek számítanak, akár büntetendők is lehetnének, pl. nem lehet egy az egyben hazugnak, pojácának, tehetségtelennek, alkalmatlannak nevezni valakit, így ilyen nyersen. Lehet talán valami olyasmit mondani, nem értek egyet X.Y véleményével, mert... nem tartom jogosnak az általa elmondottakat, mert..., nem váltotta be az igéreteit, mert ... Már nincs olyan csúnya éle az egésznek és mégis ugyanazt fejezi ki. Régen - akár az ókorba is visszamehetünk - a szónoklásnak komoly szabályai voltak, az államférfiak, szóvivők hosszú ideig tanulták, gyakorolták, ma ezt mint kommunikáció tantárgyat tanítják, de úgy látszik hiába.

Az újságírás, riporterkedés: a jó, a hiteles újságíró tényeket közöl, pártatlan, nem teszi hozzá  - még burkoltan sem - a témához a saját magánvéleményét. Az interjút készítő riporter a kérdésében nem adja már meg előre a választ, nem szól közbe, közbeszólásával a lényeget bentrekesztve a riportalanyban, kérdéseivel csak a megszólalásra, véleménnyilvánításra késztet és ő maga szintén nem jelzi - még csak nyomokban sem -  a magánvéleményét. A riporter és riportalany viszonyban a főszereplő a riportalany.

A politikai elemzőknek szintén pártatlanoknak kéne lenniük, mert az ő feladatuk az, hogy szakszerű, de mégis a hétkönapi emberek számára is érthető magyarázataikkal segítsék a történtek megértését, megvilágítsák a lényeget, megpróbáljanak támpontokat adni a politikai élet útvesztőiben.

Az ellenzék és az ellenség szó értelmének ősszekeverése is egy nagyon súlyos, talán a legsúlyosabb hibája a magyar politikai életnek.  Valószínüleg mindegyik csoportulás az ország javát akarná, csak a maga módján, más megoldások mentén, más ideológia mentén, másképp, mint a másik. Az ellenzéknek természetesen az a dolga, hogy bíráljon és ezzel felülvizsgálatra, más álláspont elfoglalására, újabb megfontolásra késztessen. Ez lenne az úgynevezett konstruktív ellenzék. Nálunk ez sem megy, hozzáteszem teljesen mindegy, hogy éppen tulipán, szegfű vagy narancs van kormányon.

Hogyan várjunk el a mindennapok emberétől a hétköznapokban a munkahelyeken, az utcán, a közértben, a sorbanállások alkalmával, a közlekedés közben emberséges, türelmes viselkedést, udvarias, érthető beszédet ha a naponta reflektorfényben és figyelmünk központjában élők nem tudnak példát mutatni. Na és az ifjúságnak szóló példamutatásról még nem is szóltam.

Hát így elég nehéz!!!