Ferge Zsuzsa szociológust régóta tisztelem és becsülöm. Néhány könyvét olvastam és a sajtóban megjelenő írásait is mindig elolvasom, ennek ellenére nem tudom igazán méltatni, mert egész munkásságát és életútját nem ismerem eléggé.

Azt bizton állíthatom róla, hogy ahol csak megjelenik, kerekasztal beszélgetéseken, interjúkon ott az Ő szájából félreérthetetlenül elhangzik az igazság. Sosem bújik a tények kimondása elől a "sokat beszélek, de semmi lényegeset nem mondok" álarc mögé.

A hétvégén olvastam egy írását az újságban, "Kire vigyázzanak a válságkezelők" címmel, ami az egész világot sújtó globális piaci válság következményeiről szól. Végre Ő egészen pontosan és a tényekre szorítkozva kimondta azt, ami sosem hangzik el a politikusok beszédeiben.   Természetesen a jelenlegi válságnak a magyar társadlomra gyakorolt hatását és ennek a vélt megoldásait taglalja.

"A szegények különös védelmére égetően nagy szükség lenne. Megint azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik 20 éve folyamatosan vesztesek, és mára lét alatti létben élnek, illetve akik a piacon a leggyengébbek. Ennek ellenére a válságkezelő javaslatok között nincs kiemelt szerepe sem a szegények, sem az újonnan zuhanók védelmének. És nincs kiemelt figyelem a gyerekekre, a gyerekes családokra sem, annak ellenére hogy él a 25 évre szóló "Legyen jobb a gyermekeknek" nemzeti stratégia." (idézet a cikkből) Ezután pedig részletekbe menően kifejti, hogy minden látszat ellenére a költségvetési átcsoportosítások, a szociális juttatások megváltoztatása - a szándék ellenére - pontosan azoknak ártanak, akiknek segíteni kéne. Én csak azt nem értem, ennek megállapításához, kiszámításához miért kell Ferge Zsuzsa, miért nem számolnak pont így a változtatók, vagy ha már nem képesek, miért nem hallják meg Ferge Zsuzsa és a hozzá hasonlók vészjelzéseit.

Szép nyugodtan azt is elbeszéli, hogy az államok az egész világon próbálják a válság kárait mérsékelni. De hogy? Obamától Sarkozyig minden vezető a gyengék további sebezhetőségét igyekszik valahogy megoldani. A kormányok igyekeznek speciális védelmet nyújtani a lakásvesztések és a további végzetes jövedelmi ellelehetetlenülés ellen és tenni valamit a szegény családok gyerekeinek jövőjéért.

Azt is megtudtam, hogy a szociális kiadások abszolut szintjét tekintve, azt egy főre lebontva, a magyar szint az EU25 felét sem éri el, tehát sereghajtók vagyunk. Számomra érthetetlen módon az állam, a Szociális Minisztérium mégis úgy gondolja, hogy mindenáron a segélyek összegét és a szociális juttattásokat kell kurtítani. Az átalakítók nem veszik figyelembe a rövid távú társadalmi hatásokat és a társadalom kiszámíthatatlan tűrőképességét. Tűrőképesség? Nem is értem, miért kell horribilis összegű prémiumokat, jól álcázott jubileumi jutalomként osztani a magas funkcióban dolgozó, amúgy is átlagon felül kereső tisztségviselőknek? Azt hiszem nem egyetlen vagyok, akinek megfordul a fejében, miért ennyi. Nem irigylem én, csak válság esetén aránytalanul sok. Ha meg mellé veszem az arcátlan, szemrebbenés nélküli nyilatkozatot, az már tényleg sok. (Kissé demagóg és ilyen messziről ki tudja megvalósul-e, de érdekes az ukránok esete.) Aki gondolkozik ilyen dolgokon, annak óhatatlanul megfordul a fejében, meddig képes még tűrni, mindent elviselni az átlag magyar ember, akit rengeteg minden sújt? Nem tudom a választ a kérdésre és azt sem tudom én mit csinálnék, ha most nem lenne, óriási szerencsémre az a kicsi, nagyon féltett tartalékom. (Szinte minden nap kiszámolom, hogy a párom fizetése és az én segélyem nem lenne elég semmire, vagyis arra, hogy most pontosan fizetem a rezsit, rendes ételeket eszünk és a gyerek minden lehetőséget megkap, hogy az iskolában lépést tartson a többiekkel. Pontosan vezetek minden fillért, semmi luxus és ijesztő.) Külföldön élő barátaim néha megkérdezik, hogy lehet, hogy Ti magyarok otthon mindent kibírtok és meddig még? Kicsit messzire kerültem Ferge Zsuzsától, de önkéntelenül is lefordítottam az írottakat a saját helyzetemre.

Az a szomorú tény még idekívánkozik, hogy a szegények védelme helyett az új törvényekben helyet kap az egyre több fegyelmezés, ellenőrzés, szankció, a sok bürökratikus eljárás... stb. és hogy ezek aztán milyen következményekkel járnak, táptalajt nyújtanak rosszindulatú, szélsőséges közbeszédnek és hecckampányoknak. (a segélyből élők ingyenélők, csalók, az állam pazarolja rájuk a pénzt, stb.)

(a bürökráciára egy példa, (szintén saját, tudom ez sokakat irritál, de nem érdekel) Gondoltam meghosszabítom a gyerek 50%-os étkezési kedvezményét, ami az én segélyem mellett járt eddig. Kaptam egy olyan nyomtatványt, ami azt firtatja, hogy van-e házunk és autónk, mennyi azoknak a becsült jelenlegi értéke és abból egy főre mennyi jut a családban. Véleményem szerint, azért aki elveszti a munkáját még lakik valahol és lehet, hogy a korábbi körülmények miatt még van a családnak autója, de ettől még a segély a munka elvesztése miatt van. (Szóval az egész vagyonnyilatkozatnak számomra az a nevetséges értelme, "ha hajléktalan vagyok és kukázom, talán kapok kedvezményt") Mindez történik kb. 4.ooo Ft miatt, egyébként a havi jövedelmünket tekintve, az összeghatárba beleférnénk, de a párom azt mondja, ezt nem, ez megalázó. Egyébként pedig én sem tudom kapásból a kért értékeket megbecsülni és kiszámolni, hogy abból mennyi esik egy főre, az autóból, a házból... hogyan tudja akkor egy nálam kevésbé képzett vagy másban jártas ember ezt a nyomtatványt kitölteni. Beszéltem a volt önkormányzati, szociális irodás kolléganőkkel és azt mondják vért izzadnak az ügyfelekkel együtt.)

Ne gondolja senki, hogy azért írtam Ferge Zsuzsáról, az Ő véleményéről, a cikkéről és a szegénységről, mert olyan okos akarok lenni. Nem. Csak úgy éreztem érdemes felhívni a szociológusnőre olyanok figyelmét is, aki nem ismerik.